Tücsökmuzsika

Tóparti fűszálon egy kis tücsök hegedül,

Nyárbúcsúztató dalába mély fájdalom vegyül.

Kezem, fejem alá téve hallgatom bús dalát,

Úgy érzem a szívem az övével egy ritmusra jár.

A napfényes nyár hattyúdalát játssza,

S én rabja lettem a tücsökmuzsikának.

Holdfogyatkozás van ma, üres most az éj,

A sötét éjszakában egy csillag sem ég.

Az éjszaka siratja Holdasszonyát,

Harmatkönnyek hullnak az égből alá.

S én még mindig kézpárnámon fekve,

Hallgatom a muzsikát a világot feledve.

Elfeledtem a világnak minden keservét,

Úgy érzem a lelkem a végtelenbe ért.

Szabad vagyok, a gondok messze szállnak,

Úgy érzem, hogy valahol engem is várnak.

Valahol, talán a Föld egy másik pontján,

Egy kis tücsök játssza most ugyanezt a nótát.

Együtt zeng a két dal egy szívdobbanásra,

S talán együtt dobban a szívem valaki mással.

Valakivel, ki még érti a tücsök muzsikáját,

Valakivel, kinek enyhített szívének fájdalmán.

S ketten leszünk majd e sötét világban,

Egymást ölelve szívünk eggyé válva.

Véget ért az éjszaka, véget ért az álom,

A tó tükrén kigyúltak a napsugár lángok.

Felébredve kerestem muzsikus barátom,

De a fűszálon már csak a hűlt helyét találom.

Elindult s talán most új utakon jár,

Hisz dalával együtt véget ért a nyár...

Szerző: Manó