Versek általában 1

Hallod te ott!
Az ajtó mögött!
Hallasz?
Már egy esztendeje dörmögök.
Kiabálok, integetek
Harapok és vesztegetek
Itt az ajtód előtt…
Nem tagadom:
Le kellett győznöm pár ördögöt.
De Itt vagyok…
Sántán és fáradtan.
Nyisd ki egy kicsit
Had lássalak.
Engedd, hogy elmondjam
Bár félszememre vak vagyok
Esős napokon morogok
Látszólag nem jó nekem semmi
S lelkem öreg
El kell talán már temetni..
De tudnod kell:
Hogy egyszer
Kerestem én fürtöket
Rövidet, hosszút, copfot, kontyot
Míg félszemem göndörbe botlott
Te göndörödbe
Furcsán rakoncátlan
Istenesen egyedi
Szőlőbajusz göndörbe.
Ekkor az egyik fürt
No lám, Körém csavarodott
Nem tagadom, azóta
Szabadulni nem tudok
Még ha tudnék,
Hát híján lenne a szándék
Azóta tudom:
A Neveletlen fürt
Mindig ajándék.
Kérlek, nézz rám most kicsit
Nézz a szemembe
Lásd, most azt
Mi van a sorokba rejtve.
Nyisd ki..csak egy kicsit
Engedj meg egy mondatot.
Mert tudnod kell
Tudnod kell,
Hogy itt vagyok.
S itt is maradok.

Szerző: Szaniszló Róbert (Beregszász) 

Véletlen

Én még győzni fogok ebben az életben,

mára rájöttem, semmi sem véletlen, 

gyerekként sokszor eltévedtem, 

de köszönöm szépen, hogy élhettem. 

Utolsó rímeim még mesze a jövőben, 

a múltban sok ilyet kitöröltem, 

a toll a kezemben rendületlen, 

hogy rímeket rójak, erre születtem. 

Sajnálom a hibákat hogy vétettem, 

ma mar belátom, sokszor tévedtem, 

csak egy kölyök vagyok még, éretlen, 

de tudom, semmi sem véletlen.

Szerző: Poncz Máté

Velem sosem történik semmi

Voltam már részeg. Meg főiskolás is. Azt nem mondom, hogy a kettőnek köze van egymáshoz, de azt sem, hogy nincs. Egy ilyen alkalommal, amely nem az első volt, szóval kicsit rutinosan egy öregdiák találkozón (mert ilyen öreg vagyok már), amelynek teljesen véletlenül és számomra megmagyarázhatatlanul kapcsolódik csak a régi, szeretett főiskolámhoz, szóval berúgtam. Az vesse rám az első követ, akinek még nem töltöttem valamit... Szóval kifelé az épületből, teljes alkoholos agresszivitásomban többen megállítanak, hogy hogy vagyok, de én csak annyit mondtam: "hagyjá részeg vagyok". Elindultam haza. Ilyenkor motorikusan leellenőrzöm azokat a dolgokat, amelyekre még emlékszem, hogy nálam vannak. Pénztárca stimt, zakó stimt, nadrág stimt, cipő stimt, hányásfolt stimt, házkulcs...jaj....nincs. Vissza indulok az épületbe, és elhatározom, hogy félreteszem a még fel nem öklendezett büszkeségem, és segítséget kérek: Elveszett a kulcsom, nem tudok hazamenni. Fél óra cseppett sem józanító keresgélés után elfogadtam a szomorú tényt: a kulcsom elveszett, elhagyott, megszökött egy olyan zárral, akibe jobban passzol. Szomorúan leültem egy padra, és méláztam. Eldöntöttem, hazamegyek, mert én elegáns vagyok, és nem fogok megpihenni egy nyirkos padon, inkább otthon a a kapualjban, az más, de hogy egy utcai padon. Szóval egyedül egymagam elindultam haza nagy kilengéssel. Gondosan leellenőriztem az utca mind két oldalát, megnéztem szikrázik e a vállam, ha nekidörgölöm az engem olyan hűen támasztó betonbarátaimnak, mígnem elértem haza. Ott állok a kapu előtt, szépen elegánsan, félig lelakva az alkoholtól. Nézem a kaput. Mérek, centizek, nyújtózkodom, öklendezem s döntök: Ezt én megfogom mászni. Magasba nyújtom a karjaim, megkapaszkodom a kapu tetejébe, jobb láb rálép a kilincsre, karjaimmal felhúzom magam, bal láb a levegőben. Siker...de akkor eszembe jut valami teljesen felesleges dolog, felkiáltok: "Tényleg!!" Elengedem a kaput a két kezemmel, pillanatnyi sötétség, kinyitom a szemeim, és látom hogy mind két lábam zuhan az arcomba, felém húzza őket a részeggravitáció. Szájbarúgtam magam. Ügyesen feltápászkodom, és átmászom a kerítésen, átfordulok, beakadok, fennakadok, beesem, de bejutottam. Elindulok a ház bejáratához, hirtelen elálmosodom, a térdem összecsuklik, nem működik semmim, meg amúgy is, olyan kellemes idő van idekint, előredőlök, és a mellső zsebemből kiesik a kapu kulcs. Könnybe lábad a szemem, majd elalszom a füvön.

Szerző: Szaniszló Róbert (Beregszász)

Búcsúdal

Isten Önnel, szép lovagom!
Legyen meg a vigasza.
Nem lesz Önnel több hajnalom,
fülemülék tavasza.
Nem lesz vélünk alkonyodó
vörös égbolt bársonya,
dallamára elringató
meleg szellő mosolya.
Isten Önnel, drága herceg!
Ne féljen, nem haragszom.
Ajándékba kaptam Önt,
hát nincs egy árva panaszszóm.
Isten Véle! Őrizzen meg
jó lelkében engemet.
Ne bánkódjék, nem maradok
Ön nélkül sem elveszett.

Ne higgye, hogy így elmehet,

belőlem nem távozik.
Hogy én egykor Öné voltam,
többé meg nem változik.
Isten Önnel! Legyen boldog
mindennap, míg Föld kerek!
Most, még kissé könnyes szemmel,

szép, csöndes búcsút veszek.

Szerző: Ernyei Bea

Tücsökmuzsika

Tóparti fűszálon egy kis tücsök hegedül,

Nyárbúcsúztató dalába mély fájdalom vegyül.

Kezem, fejem alá téve hallgatom bús dalát,

Úgy érzem a szívem az övével egy ritmusra jár.

A napfényes nyár hattyúdalát játssza,

S én rabja lettem a tücsökmuzsikának.

Holdfogyatkozás van ma, üres most az éj,

A sötét éjszakában egy csillag sem ég.

Az éjszaka siratja Holdasszonyát,

Harmatkönnyek hullnak az égből alá.

S én még mindig kézpárnámon fekve,

Hallgatom a muzsikát a világot feledve.

Elfeledtem a világnak minden keservét,

Úgy érzem a lelkem a végtelenbe ért.

Szabad vagyok, a gondok messze szállnak,

Úgy érzem, hogy valahol engem is várnak.

Valahol, talán a Föld egy másik pontján,

Egy kis tücsök játssza most ugyanezt a nótát.

Együtt zeng a két dal egy szívdobbanásra,

S talán együtt dobban a szívem valaki mással.

Valakivel, ki még érti a tücsök muzsikáját,

Valakivel, kinek enyhített szívének fájdalmán.

S ketten leszünk majd e sötét világban,

Egymást ölelve szívünk eggyé válva.

Véget ért az éjszaka, véget ért az álom,

A tó tükrén kigyúltak a napsugár lángok.

Felébredve kerestem muzsikus barátom,

De a fűszálon már csak a hűlt helyét találom.

Elindult s talán most új utakon jár,

Hisz dalával együtt véget ért a nyár...

Szerző: Manó

Őszi levél

Hideg őszi reggelen

Szél sodorta levélen,

Vérrel írott sorokon,

Mesélem a bánatom.

Bánatos az én szívem.

Mert elmentél nélkülem.

Hiányzik karod, ölelésed,

Csókod, kedves érintésed.

Mosolyod mi elvarázsolt,

Hangod mivel babonázol.

Csillagfényes két szemed,

Mi a sötétségen átvezet.

Levelem végéhez ért,

E szív csak érted élt.

Nélküled semmivé lett,

Elkárhozott s pokolba ment

Szerző: Manó

Nem szól már...

Nem szól már a hegedű

Nincs ki játsszon rajta

Nem sírja el  többé

Bánatát a honnak.

Nem szól már a furulya

Pásztorok nótája

Kihalt már az igaz juhász

S vele tudománya.

Nem szól már a tárogató

Rákóczi-dalt vígan

Kuruc módra dicsőségben

Nyugszik lenn a tóban.

Nem szól már a magyar sem

Tűri minden kínját

Csak álmaiban sírja vissza

A turul szabadságát.

Szerző: Manó