Édes Anna

Kosztolányi Édes Annája egy különleges regény. Epikus mű, szavait tekintve már-már lírára jellemző megválogatottsággal. Annak a hatása, hogy Kosztolányi inkább költő, ad a műnek egy ráhatást, egyfajta lüktetés és maximalizmus uralkodik minden mondatban. De ettől nekem olyan érzésem támadt, mintha a mű távolságot tartana, holott inkább közeledni szerettem volna hozzá. A hűvösség, a pontosság és a szereplők feszélyezettsége kis ellenszenvet élezett köztem és a mű között.

Talán ezért is tudja olyan hitelesen átadni a 20. század eleji gazdagok gondolkodásmódját, magatartását, életvitelét, problémáit:"... egy percben talán színről színre szemlélhette azt, amiben a huszadik század még hitt, az egyedülálló bálványt, az arany Istent”.

Vizyt és Vizynét olyan tulajdonságokkal ruházza fel Kosztolányi, ami az átlagember számára megvetendő. Megértettem, hogy ez egy életforma, de nem akartam elmélyedni benne. Ezek miatt a mű első néhány fejezetét kisebbfajta megvetéssel olvastam. Folyton az járt a fejemben, hogy lehet a pénznek és a gazdagságnak a tudatától ennyire megszédülni. Hiába volt krízishelyzet, hiába volt „minden ébredéskor más kezében Budapest”, Vizyék csak a saját kényelmükre tudtak gondolni. Más probléma nem is létezett azon kívül, milyenek a cselédek, és hogy néznek az emberek arra a gazdagra, akinek rossz cselédje van, vagy egyáltalán nincs neki.

Ez két gondolatot ébresztett bennem: szánalmat és megvetést. De úgy gondolom, ez volt az író célja. Először bemutatta az arisztokrata réteget a társadalom söpredékeként, hogy a „söpredéket” a társadalmi piedesztál legfelső fokára helyezhesse.

A műben tovább haladva betekinthetünk a cselédek életébe, gondolataiba, sorsába a gazdag emberek szemléletével és csőlátásával. Azaz: a cseléd mint kereskedelmi eszköz és érték. A jó cseléd „olyan, mintha ott sem lenne, nyoma mégis látszik”. Kifogástalan magatartást, udvariasságot, jó munkára való hajlamot, hibátlanságot, eszet, finomságot és még szépséget is kerestek a cselédben, akinek azt a sorsot szánták, hogy mindezeket álcázva és jól elrejtve egész nap dolgozzon.

Az „Édes Anná”-ban a cselédben találhatunk magunkra, vele tudunk a legtöbben azonosulni. Benne kell keresni az emberi tökéletességet, holott közel sem hibátlan. Minden megvan benne, amit keresnek, de valami mégis hiányzik, ezért lehet eszközként és nem személyként tekinteni rá. A szabad akarat és döntéshozatal képessége és az arra való törekvés minden, ami Annában nincs meg. Ott van benne a csírája, de elfojtva.

Maga az, hogy Anna ilyen, felháborodottságot keltett bennem, sajnáltam is. Mikor a háta mögött beszélnek róla,- hiába dicsérik - valahol a szavakban ott rejlik a gúny, a megvetés és ez sértő rá nézve. Számomra pedig nyomasztó, és folyton az jut eszembe, hogy hova lett a feminizmus és az önérzet ebből a lányból? Hogy képes elviselni ezt az állandó permanenciát?

A történetben tovább haladva Vizyékhez költözik Vizyné unokaöccse, Jancsi, aki szemet vet Annára. Jancsi a fiatal és becstelen férfiak tökéletes megtestesítője. Mindene volt a pénz, a nők és a szórakozás. Ahogy megérkezett, „Jancsinak első dolga volt, hogy itt Pesten is ideált válasszon magának”. Hiába nézett szebbnél szebb, gazdagabbnál gazdagabb nők után, mégis Anna vonzotta. Azért mert nem figyelt rá, azért mert titokzatos volt, azért mert elérhetetlennek bizonyult. Bármit képes lett volna elkövetni, hogy megkapja Annát.

Anna szerelmes lett belé, a fiú először viszonozta, legalábbis úgy tett, mintha viszonozná, majd mintha teljesen elfelejtette volna a történteket és kellőképp kiélte magát, Annára újra csak cselédként tekintett. Jött az első csalódás, nem sokkal később a többi is. Lelki válságok egész sorozata. És Anna nem tett semmit, nem nyitotta ki a száját a saját érdekében, mert önmagára is csak cselédként tekintett. Itt kezdett világossá válni számomra, hogy jelleme lesz a végzete.

Ezek után Anna szinte hozzáidomul Vizyékhez. Hűséges lesz hozzájuk, mindent az ő érdekükben tesz, ők ezt semmivel sem hálálják meg. Még azt is megtiltják neki, hogy megházasodjon. És Anna hallgat rájuk. Ez számomra a szabad akarat hiányának netovábbja volt. Ebben a fejezetben Vizyné panaszkodik Moviszter doktornak, hogy kezd elzülleni az addig kifogástalan cselédje. Moviszter doktor pedig olyat mond, ami a regény olvasnkinek van valami hibája. És ez termása közben szinte lelki felüdülésnek számított és a kedvenc idézetemmé vált: „Mindeészetes. Bele kell törődni. Az ő helyzetük sem rózsás. Annyit fáradnak, vesződnek, s a munkájuk olyan, hogy abban még örömük se telhet, mert mihelyt készen van, már elmúlik, nyomban fölfalják mások, bepiszkítjuk és elrontjuk mi, kérem, mi. Hát hadd legyen legalább az a kárpótlásuk, hogy kicsit rosszak is lehetnek. Meg kell ezt érteni.”

A regény következő mozzanataiban Vizyéket felveti a pénz, több munka lesz a ház körül. Édes Anna pedig nemhogy megutálná őket, hanem teljes lelki békével beolvad a környezetébe. Aztán következik a váratlan fordulat: tettein nem gondolkozva, rossz szándék nélkül, spontán meggyilkolja Vizyt és Vizynét. Miért tette?

Szerintem Édes Anna maga egy paradoxon, ami köré a regény épült. Benne van az úr-cseléd viszony, ami egy szociológiai dimenziót és egy szociális feszültségforrást is megrajzol, mégis ezeken túllépve, és teljesen elfordulva a tényektől teljesen másképp cselekszik, mint várnánk.

Anna elutasítja a pszichológia alaptörvényeit, hiszen „Ő sem tudta, miért tette, amit tett”. Ez az író oldaláról is egy ellentmondást fejez ki, mivel fiktív szereplőkkel dolgozik, ő maga gyilkol.

Az Édes Anna szerintem egy jelentős olvasmány, bár az én lelkemnek kellőképpen ellentmondásos volt. Kosztolányi, mint mindig, most is élt a meglepetés erejével, az idegeket felborzolva olyan nyugodt szituációban tervezi meg a fordulópontot, ami már lehetetlenségnek számít. A főszereplő karakterét és lelkivilágát saját szemszögéből nem ismerhettük meg, ezért a cselekedete okát csak találgathatjuk, teljesen pontos választ nem kaphatunk, ha Kosztolányiban keresnénk sem. A mű végére érve bennem is kialakult a tudatlanságból adódó feszültség, kerestem a választ a „Miért?” kérdésre.

Szerintem azért kellett elolvasnom a művet, mert lélekformáló hatású, felhívja a figyelmet arra, hogy sosem az történik, amire számítunk. A könyvet becsukva más emberként, kicsit megvilágosodva és a fejemben kavargó kérdések rengetegével álltam fel a fotelből.

Szerző: Ambrus Flóra (Visk, 17)