Versek általában 1

Hallod te ott!
Az ajtó mögött!
Hallasz?
Már egy esztendeje dörmögök.
Kiabálok, integetek
Harapok és vesztegetek
Itt az ajtód előtt…
Nem tagadom:
Le kellett győznöm pár ördögöt.
De Itt vagyok…
Sántán és fáradtan.
Nyisd ki egy kicsit
Had lássalak.
Engedd, hogy elmondjam
Bár félszememre vak vagyok
Esős napokon morogok
Látszólag nem jó nekem semmi
S lelkem öreg
El kell talán már temetni..
De tudnod kell:
Hogy egyszer
Kerestem én fürtöket
Rövidet, hosszút, copfot, kontyot
Míg félszemem göndörbe botlott
Te göndörödbe
Furcsán rakoncátlan
Istenesen egyedi
Szőlőbajusz göndörbe.
Ekkor az egyik fürt
No lám, Körém csavarodott
Nem tagadom, azóta
Szabadulni nem tudok
Még ha tudnék,
Hát híján lenne a szándék
Azóta tudom:
A Neveletlen fürt
Mindig ajándék.
Kérlek, nézz rám most kicsit
Nézz a szemembe
Lásd, most azt
Mi van a sorokba rejtve.
Nyisd ki..csak egy kicsit
Engedj meg egy mondatot.
Mert tudnod kell
Tudnod kell,
Hogy itt vagyok.
S itt is maradok.

Szerző: Szaniszló Róbert (Beregszász) 

Véletlen

Én még győzni fogok ebben az életben,

mára rájöttem, semmi sem véletlen, 

gyerekként sokszor eltévedtem, 

de köszönöm szépen, hogy élhettem. 

Utolsó rímeim még mesze a jövőben, 

a múltban sok ilyet kitöröltem, 

a toll a kezemben rendületlen, 

hogy rímeket rójak, erre születtem. 

Sajnálom a hibákat hogy vétettem, 

ma mar belátom, sokszor tévedtem, 

csak egy kölyök vagyok még, éretlen, 

de tudom, semmi sem véletlen.

Szerző: Poncz Máté

Velem sosem történik semmi

Voltam már részeg. Meg főiskolás is. Azt nem mondom, hogy a kettőnek köze van egymáshoz, de azt sem, hogy nincs. Egy ilyen alkalommal, amely nem az első volt, szóval kicsit rutinosan egy öregdiák találkozón (mert ilyen öreg vagyok már), amelynek teljesen véletlenül és számomra megmagyarázhatatlanul kapcsolódik csak a régi, szeretett főiskolámhoz, szóval berúgtam. Az vesse rám az első követ, akinek még nem töltöttem valamit... Szóval kifelé az épületből, teljes alkoholos agresszivitásomban többen megállítanak, hogy hogy vagyok, de én csak annyit mondtam: "hagyjá részeg vagyok". Elindultam haza. Ilyenkor motorikusan leellenőrzöm azokat a dolgokat, amelyekre még emlékszem, hogy nálam vannak. Pénztárca stimt, zakó stimt, nadrág stimt, cipő stimt, hányásfolt stimt, házkulcs...jaj....nincs. Vissza indulok az épületbe, és elhatározom, hogy félreteszem a még fel nem öklendezett büszkeségem, és segítséget kérek: Elveszett a kulcsom, nem tudok hazamenni. Fél óra cseppett sem józanító keresgélés után elfogadtam a szomorú tényt: a kulcsom elveszett, elhagyott, megszökött egy olyan zárral, akibe jobban passzol. Szomorúan leültem egy padra, és méláztam. Eldöntöttem, hazamegyek, mert én elegáns vagyok, és nem fogok megpihenni egy nyirkos padon, inkább otthon a a kapualjban, az más, de hogy egy utcai padon. Szóval egyedül egymagam elindultam haza nagy kilengéssel. Gondosan leellenőriztem az utca mind két oldalát, megnéztem szikrázik e a vállam, ha nekidörgölöm az engem olyan hűen támasztó betonbarátaimnak, mígnem elértem haza. Ott állok a kapu előtt, szépen elegánsan, félig lelakva az alkoholtól. Nézem a kaput. Mérek, centizek, nyújtózkodom, öklendezem s döntök: Ezt én megfogom mászni. Magasba nyújtom a karjaim, megkapaszkodom a kapu tetejébe, jobb láb rálép a kilincsre, karjaimmal felhúzom magam, bal láb a levegőben. Siker...de akkor eszembe jut valami teljesen felesleges dolog, felkiáltok: "Tényleg!!" Elengedem a kaput a két kezemmel, pillanatnyi sötétség, kinyitom a szemeim, és látom hogy mind két lábam zuhan az arcomba, felém húzza őket a részeggravitáció. Szájbarúgtam magam. Ügyesen feltápászkodom, és átmászom a kerítésen, átfordulok, beakadok, fennakadok, beesem, de bejutottam. Elindulok a ház bejáratához, hirtelen elálmosodom, a térdem összecsuklik, nem működik semmim, meg amúgy is, olyan kellemes idő van idekint, előredőlök, és a mellső zsebemből kiesik a kapu kulcs. Könnybe lábad a szemem, majd elalszom a füvön.

Szerző: Szaniszló Róbert (Beregszász)

Búcsúdal

Isten Önnel, szép lovagom!
Legyen meg a vigasza.
Nem lesz Önnel több hajnalom,
fülemülék tavasza.
Nem lesz vélünk alkonyodó
vörös égbolt bársonya,
dallamára elringató
meleg szellő mosolya.
Isten Önnel, drága herceg!
Ne féljen, nem haragszom.
Ajándékba kaptam Önt,
hát nincs egy árva panaszszóm.
Isten Véle! Őrizzen meg
jó lelkében engemet.
Ne bánkódjék, nem maradok
Ön nélkül sem elveszett.

Ne higgye, hogy így elmehet,

belőlem nem távozik.
Hogy én egykor Öné voltam,
többé meg nem változik.
Isten Önnel! Legyen boldog
mindennap, míg Föld kerek!
Most, még kissé könnyes szemmel,

szép, csöndes búcsút veszek.

Szerző: Ernyei Bea

Tücsökmuzsika

Tóparti fűszálon egy kis tücsök hegedül,

Nyárbúcsúztató dalába mély fájdalom vegyül.

Kezem, fejem alá téve hallgatom bús dalát,

Úgy érzem a szívem az övével egy ritmusra jár.

A napfényes nyár hattyúdalát játssza,

S én rabja lettem a tücsökmuzsikának.

Holdfogyatkozás van ma, üres most az éj,

A sötét éjszakában egy csillag sem ég.

Az éjszaka siratja Holdasszonyát,

Harmatkönnyek hullnak az égből alá.

S én még mindig kézpárnámon fekve,

Hallgatom a muzsikát a világot feledve.

Elfeledtem a világnak minden keservét,

Úgy érzem a lelkem a végtelenbe ért.

Szabad vagyok, a gondok messze szállnak,

Úgy érzem, hogy valahol engem is várnak.

Valahol, talán a Föld egy másik pontján,

Egy kis tücsök játssza most ugyanezt a nótát.

Együtt zeng a két dal egy szívdobbanásra,

S talán együtt dobban a szívem valaki mással.

Valakivel, ki még érti a tücsök muzsikáját,

Valakivel, kinek enyhített szívének fájdalmán.

S ketten leszünk majd e sötét világban,

Egymást ölelve szívünk eggyé válva.

Véget ért az éjszaka, véget ért az álom,

A tó tükrén kigyúltak a napsugár lángok.

Felébredve kerestem muzsikus barátom,

De a fűszálon már csak a hűlt helyét találom.

Elindult s talán most új utakon jár,

Hisz dalával együtt véget ért a nyár...

Szerző: Manó

Őszi levél

Hideg őszi reggelen

Szél sodorta levélen,

Vérrel írott sorokon,

Mesélem a bánatom.

Bánatos az én szívem.

Mert elmentél nélkülem.

Hiányzik karod, ölelésed,

Csókod, kedves érintésed.

Mosolyod mi elvarázsolt,

Hangod mivel babonázol.

Csillagfényes két szemed,

Mi a sötétségen átvezet.

Levelem végéhez ért,

E szív csak érted élt.

Nélküled semmivé lett,

Elkárhozott s pokolba ment

Szerző: Manó

Nem szól már...

Nem szól már a hegedű

Nincs ki játsszon rajta

Nem sírja el  többé

Bánatát a honnak.

Nem szól már a furulya

Pásztorok nótája

Kihalt már az igaz juhász

S vele tudománya.

Nem szól már a tárogató

Rákóczi-dalt vígan

Kuruc módra dicsőségben

Nyugszik lenn a tóban.

Nem szól már a magyar sem

Tűri minden kínját

Csak álmaiban sírja vissza

A turul szabadságát.

Szerző: Manó

Az éjszaka földjén

Nézek, de közben semmit se látok,

Vak vagyok, az éjszaka földjén járok.

A véres Hold hősök lelkét falja,

Csontokon járok őseim sikolyát hallva.

A halottak menetén legelöl én megyek,

Húsomat tépik, s marják csontos holt kezek.

Vérem, verejtékem nyálammal elvegyül,

Testem a bűn mocsarában szép lassan elmerül.

Fekete hárpiák karmai mélyen belém vájnak,

A mocsárból kihúznak s a hóhér oltárára vágnak.

A rozsdás vértől lucskos hentes bárdja

Lesújt, s lábam az üstbe apróléknak vágja.

Nyelvemet egy rút banya kitépte magának,

Karjaimmal kutyák rohantak a Pokol egy mélyebb bugyrába.

Némán ordítok, hangtalan könnyezek,

Senki sem szán meg, itt nincs más csak gyötrelem.

Húsom, s testem mi kevés még megmaradt,

A démonok asztalán lett jutalomfalat.

Csontjaim örök tűzbe vetve porrá hamvasztották,

Őseim hamvaim onnan kezükkel kaparták.

A lángok tengerében új életre keltem,

Mert halhatatlan lelkem, s én a tűz gyermeke lettem.

Éhes lelkem felfalta az egész világot

Megrágtam, összegyúrtam s kiköptem a számon.

Kiköptem s hagytam hogy kezdődjön el újra

A vég nélküli harc a holnappal,  a múlttal.

Az elveszett lélekért a porba hullott életért, álmokért,

S egy szebb, igazabb (s talán egy kicsit bölcsebb) szerethetőbb világért...

Szerző: Manó

Édes Anna

Kosztolányi Édes Annája egy különleges regény. Epikus mű, szavait tekintve már-már lírára jellemző megválogatottsággal. Annak a hatása, hogy Kosztolányi inkább költő, ad a műnek egy ráhatást, egyfajta lüktetés és maximalizmus uralkodik minden mondatban. De ettől nekem olyan érzésem támadt, mintha a mű távolságot tartana, holott inkább közeledni szerettem volna hozzá. A hűvösség, a pontosság és a szereplők feszélyezettsége kis ellenszenvet élezett köztem és a mű között.

Talán ezért is tudja olyan hitelesen átadni a 20. század eleji gazdagok gondolkodásmódját, magatartását, életvitelét, problémáit:"... egy percben talán színről színre szemlélhette azt, amiben a huszadik század még hitt, az egyedülálló bálványt, az arany Istent”.

Vizyt és Vizynét olyan tulajdonságokkal ruházza fel Kosztolányi, ami az átlagember számára megvetendő. Megértettem, hogy ez egy életforma, de nem akartam elmélyedni benne. Ezek miatt a mű első néhány fejezetét kisebbfajta megvetéssel olvastam. Folyton az járt a fejemben, hogy lehet a pénznek és a gazdagságnak a tudatától ennyire megszédülni. Hiába volt krízishelyzet, hiába volt „minden ébredéskor más kezében Budapest”, Vizyék csak a saját kényelmükre tudtak gondolni. Más probléma nem is létezett azon kívül, milyenek a cselédek, és hogy néznek az emberek arra a gazdagra, akinek rossz cselédje van, vagy egyáltalán nincs neki.

Ez két gondolatot ébresztett bennem: szánalmat és megvetést. De úgy gondolom, ez volt az író célja. Először bemutatta az arisztokrata réteget a társadalom söpredékeként, hogy a „söpredéket” a társadalmi piedesztál legfelső fokára helyezhesse.

A műben tovább haladva betekinthetünk a cselédek életébe, gondolataiba, sorsába a gazdag emberek szemléletével és csőlátásával. Azaz: a cseléd mint kereskedelmi eszköz és érték. A jó cseléd „olyan, mintha ott sem lenne, nyoma mégis látszik”. Kifogástalan magatartást, udvariasságot, jó munkára való hajlamot, hibátlanságot, eszet, finomságot és még szépséget is kerestek a cselédben, akinek azt a sorsot szánták, hogy mindezeket álcázva és jól elrejtve egész nap dolgozzon.

Az „Édes Anná”-ban a cselédben találhatunk magunkra, vele tudunk a legtöbben azonosulni. Benne kell keresni az emberi tökéletességet, holott közel sem hibátlan. Minden megvan benne, amit keresnek, de valami mégis hiányzik, ezért lehet eszközként és nem személyként tekinteni rá. A szabad akarat és döntéshozatal képessége és az arra való törekvés minden, ami Annában nincs meg. Ott van benne a csírája, de elfojtva.

Maga az, hogy Anna ilyen, felháborodottságot keltett bennem, sajnáltam is. Mikor a háta mögött beszélnek róla,- hiába dicsérik - valahol a szavakban ott rejlik a gúny, a megvetés és ez sértő rá nézve. Számomra pedig nyomasztó, és folyton az jut eszembe, hogy hova lett a feminizmus és az önérzet ebből a lányból? Hogy képes elviselni ezt az állandó permanenciát?

A történetben tovább haladva Vizyékhez költözik Vizyné unokaöccse, Jancsi, aki szemet vet Annára. Jancsi a fiatal és becstelen férfiak tökéletes megtestesítője. Mindene volt a pénz, a nők és a szórakozás. Ahogy megérkezett, „Jancsinak első dolga volt, hogy itt Pesten is ideált válasszon magának”. Hiába nézett szebbnél szebb, gazdagabbnál gazdagabb nők után, mégis Anna vonzotta. Azért mert nem figyelt rá, azért mert titokzatos volt, azért mert elérhetetlennek bizonyult. Bármit képes lett volna elkövetni, hogy megkapja Annát.

Anna szerelmes lett belé, a fiú először viszonozta, legalábbis úgy tett, mintha viszonozná, majd mintha teljesen elfelejtette volna a történteket és kellőképp kiélte magát, Annára újra csak cselédként tekintett. Jött az első csalódás, nem sokkal később a többi is. Lelki válságok egész sorozata. És Anna nem tett semmit, nem nyitotta ki a száját a saját érdekében, mert önmagára is csak cselédként tekintett. Itt kezdett világossá válni számomra, hogy jelleme lesz a végzete.

Ezek után Anna szinte hozzáidomul Vizyékhez. Hűséges lesz hozzájuk, mindent az ő érdekükben tesz, ők ezt semmivel sem hálálják meg. Még azt is megtiltják neki, hogy megházasodjon. És Anna hallgat rájuk. Ez számomra a szabad akarat hiányának netovábbja volt. Ebben a fejezetben Vizyné panaszkodik Moviszter doktornak, hogy kezd elzülleni az addig kifogástalan cselédje. Moviszter doktor pedig olyat mond, ami a regény olvasnkinek van valami hibája. És ez termása közben szinte lelki felüdülésnek számított és a kedvenc idézetemmé vált: „Mindeészetes. Bele kell törődni. Az ő helyzetük sem rózsás. Annyit fáradnak, vesződnek, s a munkájuk olyan, hogy abban még örömük se telhet, mert mihelyt készen van, már elmúlik, nyomban fölfalják mások, bepiszkítjuk és elrontjuk mi, kérem, mi. Hát hadd legyen legalább az a kárpótlásuk, hogy kicsit rosszak is lehetnek. Meg kell ezt érteni.”

A regény következő mozzanataiban Vizyéket felveti a pénz, több munka lesz a ház körül. Édes Anna pedig nemhogy megutálná őket, hanem teljes lelki békével beolvad a környezetébe. Aztán következik a váratlan fordulat: tettein nem gondolkozva, rossz szándék nélkül, spontán meggyilkolja Vizyt és Vizynét. Miért tette?

Szerintem Édes Anna maga egy paradoxon, ami köré a regény épült. Benne van az úr-cseléd viszony, ami egy szociológiai dimenziót és egy szociális feszültségforrást is megrajzol, mégis ezeken túllépve, és teljesen elfordulva a tényektől teljesen másképp cselekszik, mint várnánk.

Anna elutasítja a pszichológia alaptörvényeit, hiszen „Ő sem tudta, miért tette, amit tett”. Ez az író oldaláról is egy ellentmondást fejez ki, mivel fiktív szereplőkkel dolgozik, ő maga gyilkol.

Az Édes Anna szerintem egy jelentős olvasmány, bár az én lelkemnek kellőképpen ellentmondásos volt. Kosztolányi, mint mindig, most is élt a meglepetés erejével, az idegeket felborzolva olyan nyugodt szituációban tervezi meg a fordulópontot, ami már lehetetlenségnek számít. A főszereplő karakterét és lelkivilágát saját szemszögéből nem ismerhettük meg, ezért a cselekedete okát csak találgathatjuk, teljesen pontos választ nem kaphatunk, ha Kosztolányiban keresnénk sem. A mű végére érve bennem is kialakult a tudatlanságból adódó feszültség, kerestem a választ a „Miért?” kérdésre.

Szerintem azért kellett elolvasnom a művet, mert lélekformáló hatású, felhívja a figyelmet arra, hogy sosem az történik, amire számítunk. A könyvet becsukva más emberként, kicsit megvilágosodva és a fejemben kavargó kérdések rengetegével álltam fel a fotelből.

Szerző: Ambrus Flóra (Visk, 17)

Bulgária

Tengernyi víz van a hajamon,

Sós vízben úszik alakom.

Kezem lenyúl a mélységbe,

Tekintetem belevész a kékségbe.

Arany homok csiklandozza talpam,

Évszázad „kőzete” terül el alattam.

Kutatlan, elrejtett, sós-édes világ,

Kagylóból kirakott homokszín virág.

Sunny Beach, 2013.júliusa

Szerző: Ambrus Flóra (Visk, 17)

Sors

Mindig azt hazudtad, hogy én vagyok az egyetlen,
De a szemedbe nézve láttam, sohasem kellettem,
Panaszkodom az égiekhez, hogy áldjanak meg végre,
De mindig csak csalódok, ha felnézek az égre.
Túl nagy kérés lenne, hogy boldogan élhessek,
Hogy veszekedjünk néha, hogy átlagos legyen?
Ez segítene abban, hogy boldogan élhessek,
Csak reménykedem abban, hogy egy lány majd itt terem.
Vajon ez a sorsom? Próbára tesz az Isten?
Úgy kell leélnem az életet, hogy közben senkim sincsen?
Vajon kibírok még egy napot, egyedül az ágyon?
Én tenni próbálok ellene, de mindig megbánom.

Szerző: Poncz Máté (Visk,15)

KIK a Facebook-on

Készítettem egy Facebook-csoportot a Kárpátaljai Ifjúk Köréhez. Ide az is csatlakozhat, ki nem szeretne írni, de érdekli a kultúra, művészet, vagy csak a kárpátaljai fiatalság tevékenységei.

Itt tudtok csatlakozni:
https://www.facebook.com/groups/728556003830779/

A publikálásra szánt műveket továbbra is e-mailben várom erre a címre: ernyei.bea@gmail.com.

Döntés

Élni csak úgy lehet, ha minden jó a világba',
ha nem érzed jól magad, akkor hagyd a pi***ba,
lépj egy mezőre, vagy fojtsd a piába,
de ha nem megy, tesó, várlak egy új világba'.
Nem nehéz belépni, egy ajtó a határ,
de ne siess el semmit, nem kerget a tatár.
Ha nem tetszik az élet, akkor lépj az új útra,
hagyj mindent hátra, ne tekints a múltra.
Mire tizenöt leszel, mosolyogsz az életen,
mindig tudnod kell, előtted a végtelen.
Ha megbotlasz egy kenuban, vagy eltörik az evező,
ne add fel soha, várhat még a temető.

Szerző: Poncz Máté (Visk, 15)

A kezdeményezés

Létrehoztam egy olyan blogot, ami minden kárpátaljai fiatal számára felületet biztosít a publikálásra. Tehát ide bárki írhat és bármit: lehet az irodalmi törekvés, mint vers, novella, elbeszélés, lehet publikáció: kritika, tudósítás, interjú... tulajdonképpen bármi. Szeretnék egy olyan kört kovácsolni ebből, ami egy kulturális teret biztosít a kárpátaljaik számára széles e világban.

Úgy látom, erre nagy szükség van. Mindenkit szeretettel várok, aki meg akarja osztani gondolatát vagy művét. Fel fogok kérni írókat és költőket, hogy figyeljék a publikált műveket, keressék a tehetségeket, majd segítsenek a fejlődésükben. Jómagam a lírához kevésbé értek, de még a próza területén sem szeretnék vezető lenni, hiszen én is csak tanulom az írást. De mindenben segítek, amiben tudok, igyekszem összehozni a fiatal tehetségeket a művészekkel, esetleg továbbtanulási kérdésekben, vagy művészetekkel kapcsolatos kérdésekben... bármiben. Amit én elképzelek az az, hogy létrejöjjön egy olyan kör, melyben egyrészt kölcsönösen tiszteljük, másrészt segítjük egymást. Ki tudja, hova vezethet? Talán egy kárpátaljai médium létrehozásáig is eljuthatunk. Ígérem, ezért mindent megteszek. Csupán egy művészetekkel foglalkozó médium van, az Együtt folyóirat, de az nagyon kevés. Valami napi szinten frissülő és mindenki számára elérhetőnek kellene lenni.

A szabályok a következők:
1. Cenzúra nincs, a korrektúrát én vállalom. Csak nyelvhelyességet javítok, semmit nem írok át. Nem szeretem, mikor a főszerkesztők öntörvényűen belejavítgatnak az írásokba, hiszen mindenkinek más, egyéni stílusa van, s azon belül kell azt fejleszteni.
2. Feltétel, hogy kárpátaljaik vegyenek részt benne, persze, senkitől sem fogok anyakönyvi kivonatot kérni. Bocsánat ezért, nem szeretnék kirekeszteni senkit, de ezt most kifejezetten a kárpátaljaiaknak hozom létre.
3. Feltétel a kulturált megnyilvánulás, itt nem lehet sem írásban, sem hozzászólásban mocskolni senkit. Annak már megvannak a terei, ez itt nem az. Írói eszközökkel megírt kritikát természetesen szívesen fogadok, csak ne kezdjünk el személyeskedni, meg anyázni.
4. Feltétel a magyar nyelv, de ez csak azért, mert nem beszélek ukránul vagy oroszul. De ha van, aki vállalja a szláv írások felügyeletét, akkor nagyon szívesen belemegyek egy interkulturális felületbe.

Mindenkit szeretettel várok, ki meg akarja osztani a gondolatait írásban, a világról, a szerelemről, a magyarságról vagy akár a hóesésről. Vagy csak azért, mert szeretne egy ilyen körhöz tartozni.

Az írásra szánt műveket az ernyei.bea@gmail.com-ra várom.

Azt nem tudom még, hogy az állandó szerzők fényképpel, bemutatkozóval fognak-e megjelenni, de mindez kialakul közben. Kérés szerint anonim is lehet publikálni.

Írásra fel!