Sors

Mindig azt hazudtad, hogy én vagyok az egyetlen,
De a szemedbe nézve láttam, sohasem kellettem,
Panaszkodom az égiekhez, hogy áldjanak meg végre,
De mindig csak csalódok, ha felnézek az égre.
Túl nagy kérés lenne, hogy boldogan élhessek,
Hogy veszekedjünk néha, hogy átlagos legyen?
Ez segítene abban, hogy boldogan élhessek,
Csak reménykedem abban, hogy egy lány majd itt terem.
Vajon ez a sorsom? Próbára tesz az Isten?
Úgy kell leélnem az életet, hogy közben senkim sincsen?
Vajon kibírok még egy napot, egyedül az ágyon?
Én tenni próbálok ellene, de mindig megbánom.

Szerző: Poncz Máté (Visk,15)